Továbbra is lehet árvízkár, vis maior bejelentést tenni

Vis maior bejelentésre az egységes támogatási kérelem beadási határideje után is van lehetősége a gazdáknak – hívja fel a gazdálkodók figyelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A hivatal csütörtöki közleménye szerint bejelentést akkor kell tenni, ha az idei egységes kérelemben megjelölt területen vis maior esemény – például árvíz, belvíz – történt, és emiatt a gazdálkodó nem tudja teljesíteni a támogatás igénybevételéhez szükséges valamelyik feltételt, vagy már nem a korábban bejelentett növény található meg az adott táblán.

A vis maior eseményt a bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Ha az esemény a gazdálkodót ebben akadályozza, akkor attól az időponttól számított 15 napon belül, amikor olyan helyzetbe kerül, ami lehetővé teszi a bejelentést. Legkésőbb a bekövetkezésétől számított hat hónapon belül lehet jelezni a vis maior eseményt, elektronikus úton.

Az MVH közleményében kiemelte: a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatosan a termésátlag csökkenésre, vagy a termés kiesésre vonatkozó káreseményt nem a vis maior formanyomtatványon kell bejelenteni. Erre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján közzétett bejelentőlap szolgál, amelyet a kárt szenvedett terület fekvése szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához kell benyújtani.

Forrás: MTI

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: határidő, hírek, hivatalos, pályázat
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.