Mit ad a Közös Agrárpolitika (KAP) a gazdáknak?

A KAP szakértője, az Agrárgazdasági Kutató Intézet munkatársa, Papp Gergely a gazdálkodókat az őket leginkább érdeklő, várható mezőgazdasági támogatási rendszerről tájékoztatta, hangsúlyozva, hogy egyelőre tervezetről van szó, amit majd az új, 2014-2020-as uniós költségvetés részeként fogadnak el az EU tagállamai.

Kedvező a magyar mezőgazdaság számára az a brüsszeli döntés, amely értelmében a 2013-as támogatások nominál értékét befagyasztják. A szakértő elmondta, arra kell számítani, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv szerint minimálisan, néhány százalékkal csökkenni fog a támogatásra szánt főösszeg, egy kicsit kevesebb pénz lesz a mezőgazdasági termelők közvetlen támogatására az egész EU-ban, ez Magyarországon is hektáranként egy-két eurós csökkenést jelent majd. De a közvetlen kifizetések bázisa megközelíti az eddigit, azaz évente várhatóan közel 1295 milliárd euró érkezhet hazánkba erre a célra, a 170 ezer kedvezményezett, és mintegy 5 millió hektár kedvezményezett területen folyó termelés támogatására.

Az új uniós költségvetéssel 2014-től megszűnik a jelenlegi, és életbe lép az új, úgynevezett Alap Támogatási Rendszer. Az alaptámogatás egy hektárankénti átalánytámogatás lesz, amit csak az aktív termelők kaphatnak majd meg. Papp Gergely elmondta, az új támogatási rendszer legizgalmasabb kérdése az úgynevezett zöld komponens lesz. Erre a Magyarországnak jutó teljes pénzforrás 30 százalékát el kell különíteni. A zöld komponens biztosítása kötelező lesz az ország, és a termelők számára is. Ahhoz, hogy a támogatások részeként a zöld komponensre elkülönített összeget is megkapják, három feltételt kell teljesíteni. Az egyik a szántóföldi növénytermesztés diverzifikálása. Az előadó hangsúlyozta, nem vetésforgóról van szó, hanem az adott évben legalább háromféle növényt kell a szántóföldön termeszteni. A második feltétel szerint az állandó legelő területeket nem szabad csökkenteni. A harmadik feltétel szerint pedig gazdaságonként ki kell alakítani egy 7 százalékos ökológiai célterületet. Ez utóbbin olyan természetes helyet kell érteni, amelyen nem folyik mezőgazdasági termelés, ez lehet árok, fasor, bokros terület, kisebb tavak, rézsűk. Az összes forrás 0,7 százalékát el kell különíteni a fiatal gazdák kiegészítő támogatására. A 40 év alatti gazdálkodók kaphatnak majd a gazdálkodásuk első öt évében egy plusz kiegészítő támogatást, de csak legfeljebb 25 hektárig. Az új támogatási rendszerben maradhatnak termeléshez kötött támogatások is, Magyarország a teljes támogatási keretének 10 százalékát szeretné erre fordítani. Ezt a részt a gazdálkodókra nézve az határozza majd meg, kinek mennyi állata van, mennyi a tejtermelése. A megszülető rendelet konkrét listán sorolja majd fel, milyen ágazatokban lehet ilyen támogatást kifizetni. Fontos korlátozás társul a termeléshez kötött támogatáshoz, miszerint a támogatás nem vezethet a termelés növekedéséhez.

Egyébként a termelők közvetlen támogatását 300 ezer euróban maximalizálják az uniós tervezet szerint. Ha egy kedvezményezett esetében a közvetlen támogatások összege meghaladná évente az említett összeget, ott a 300 ezer euró fölötti részt elveszik a termelőtől, és vidékfejlesztési támogatásokra fordítják. Papp Gergely ehhez a ponthoz hozzátette, az EU nem szeretné, ha e korlát miatt munkahelyek szűnnének meg. Ezért a támogatás összegéből le lehet vonni a munkabérre, és a bérhez kapcsolódó adókra, járulékokra fordított pénzt, és a maradvány összegre vonatkozik a 300 ezer eurós támogatási határ.

Egyelőre ugyancsak terv, de valószínűleg létrehozzák 2014-re a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerét. A termelőnek tehát döntenie kell, hogy a „normál” rendszerben veszi fel a támogatást, vagy átlép a kisgazdaságok támogatási rendszerébe. Ebben Magyarországon valószínűleg évente 1000 eurót kap majd a termelő, de nem kell betartania a zöld komponens szabályait, nem szankcionálják. Ebbe a kis, 5 hektárt meg nem haladó területen gazdálkodóknak lesz érdemes belépni.

Forrás: zaol.hu

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: hírek, hivatalos, pályázat
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.