Mesélő gyümölcsfák

erdőMátyás Izolda a Péceli gyümölcsész tanfolyam szervezője, résztvevője és nagyon kedves barátunk írt egy levelet a résztvevők közös levelező listájára. A levél nagyon megérintett. Áthatja a természet tisztelete és szeretete és ezeken keresztül ragad meg valami nagyon fontosat abból/arról ahogy sokan (és egyre többen) gondolkodunk a világról. Iza engedélyével idézem gondolatait, olvassátok el, érdemes.

Kedves Gyümölcsész Barátaim!

Nagy öröm volt ismét együtt lenni Veletek, a „Nagyapánk kertjét” betöltő kirobbanó tavaszban! Ilyenkor mindig megtelik a szívem reménységgel, hogy amit keresek a világban, az létezik, elérhető, és dacolni képes a mai kor általános tendenciáival…

Egyszer, amikor gyerekekhez hívtam János bátyánkat egy iskolakerti programra, kértem, hogy mesélje majd el nekik, miről, hogyan ismeri fel a különféle gyümölcsfákat. Ő, a tőle megszokott lényegre törésével azt mondta: „hogyhogy miről, sokat van köztük az ember, sokat nézi őket, és egyszer csak tudni fogja, hogy melyik milyen fa”…

Ennek a fajta „nézve megtudásnak” a tanító erejét kezdem magamon is észrevenni. Kíváncsi izgalommal megyek el minden gyümölcsfa mellett, és mint egy memória játékban, próbálom párosítani a fejemben élő, Pécelen vagy máshol látott fák képével… János bátyánknak igaza van, csak a gyakorlással, a fák között töltött idővel érik használható értékké az eddig passzív elméleti tudásunk.

gyümölcsfaA hétvégét Göcsej dombjai között töltöttem, és azon gondolkodtam, hogy mitől ennyire jólesően más ez a táj. Mitől van az, hogy egyes tájakon az ember úgy érzi magát, mintha az időnek mélysége lenne, ami összeköt a múltunkkal és a jövőnkkel is. És rájöttem, hogy nemcsak a házak, az utcák, az emberek adják ezt a hangulatát, hanem az öreg gyümölcsfáknak is nagy szerepük van ebben. Az öreg gyümölcsfáknak, akik öreg emberekkel élik az életüket, akiket egyenként ismernek, és egyenként szeretnek. Akik a maguk susogó szirom nyelvén elmesélik a vidék történetét, ha valaki nyitott szívvel sétálgat, vagy megpihen közöttük…

Ezek az idős emberek szeretik és sajnálják a fáikat, hogy így megöregedtek. Nem mindegyikük tudja már, hogy amíg bár egy friss ágat hoz a fa, nem kell sajnálni, mert újra lehet ültetni belőle, tovább lehet éltetni őket, a fák fiatal sarjait saját sarjaikra, az unokákra bízva. Most már mindannyian tudunk nekik segíteni ebben, hála János bátyánknak és Gergő barátunknak!

Egy szép kerti élményemet szeretném még megosztani veletek… Pont névnapom volt a hétvégén, és a göcseji barátaink öreg gyümölcsöskertjében sétálgattam a két szeleburdi fiacskámmal együtt. A tavasz itt még talán előrébb volt egy tyúklépéssel, mint nálunk, és a fák alja tele volt tavaszi virágokkal. A fiaim elkezdték őket csokorba szedni, és ajándékba adni nekem. Néhány szálanként hozzám szaladtak, és aztán újra eltűntek az öreg fák között, az üde, virágos fűtengerben. És olyan volt az egész, mintha egy réges-régi mesébe csöppentünk volna, ami a szeretet örök érvényű titkairól mondott nagyon fontos dolgokat mindannyiunknak, és arról, hogyan ér össze az ami öreg és az ami fiatal…

Kívánok Nektek szép tavaszi napokat, saját gyümölcsmeséket!

Iza

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: biogyümölcs
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.