Mélymulcsos gazdálkodás

A mélymulcsos gazdálkodás

Előzmények: 1999-ben a BAZ megyében található Szuhafőn kezdtem művelni egy évek óta felhagyott kertet, amelynek zöldséges kert része egy 10×50 méteres területen fekszik. Eleinte hagyományos módszerrel dolgoztam. A kertet felszántottam, és hagyományosan műveltem. A kert teli volt gyommal, a talaj pedig agyagos kötött talaj volt. A talajfelszínt az eső hamar betömörítette, a talaj megrepedezett, folyamatos locsolásra volt szükség a tenyészidőben. A betömörödött talaj meggátolta a gyomok kézi eltávolítását, mechanikai úton, rotációs kapával kellett a talajt lazítani. Műtrágyát és a biogazdálkodásban nem engedélyezett vegyszereket soha sem használtam, a biogazdálkodás és a permakultúra néhány módszerét próbáltam ki a növénytársítás, és növényvédelem területén.
Ismertem a mulcsozás módszerét, és különböző mulcsféleségeket próbáltam ki. Mivel lovakat tartok, ezért enyhén trágyás szalma áll rendelkezésemre, amelyet mulcsként használok. Az alom egy részét komposztálom, ahogy az emberi ürülék is komposztálásra kerül egy kerti alomszékben. Ezeket zöldtrágyával együttesen is újrakomposztálom, és a keletkezés idejétől számítva nagyjából három-négy év múlva használom fel a kertben.
A komposzt jó szerkezetű, jól tartja a vizet, és egyenletesen, hosszú időn át adja le a tápanyagot a növények számára.
Mivel a talaj agyagos kötött talaj, nehezen művelhető, ezért egy idő után komposztból építettem bakhátakat és abba ültettem a termesztett növényeket. A komposzt hátak azonban hamar erodálódtak, év végére szinte eltűntek. Ezért a következő évben a bakhátak közét mulccsal töltöttem fel, amely megakadályozta a bakhát ellaposodását, és a mulcs segített a víz visszatartásában is. Mivel a gyom gyakran átnőtte a komposztot és mulcsot is, kartonpapírral takartam a talajt három hétig, majd kitakartam egy hétre, majd ezt még kétszer megismételtem addig, amíg az évelő gyomok gyökeréből sikerült a tápanyagot kimeríteni. A későbbiekben a papírra raktam a bakhátakat és kitöltő mulcsot is. Közben észrevettem, hogy a takaró alatt a talaj fellazul, élőlények sokasága telepszik meg, a takarás alatt a talaj nem szárad ki, fölöslegessé válik a locsolás. Ekkor kezdtem hozzá a talaj téli takarásához, majd néhány év tapasztalata során alakítottam ki a jelenleg használt 50-60 centiméter mély mulcs használatát.

A módszer:
A talaj mulccsal történő borítása folyamatos az évben. Első alkalommal, ősszel 50-60 centi vastagon a lovak alól kihordott alommal mulcsozom az egész kertfelületet.
Hangsúlyozom, hogy a talajt nem ássuk fel és nem szántjuk, viszont ajánlatos az évelő gyomok eltávolítása a papírral történő be és kitakarással (3 hét betakarás, egy hét kitakarás, és ennek ismétlése, amíg a gyomok gyökeréből nem használjuk ki a tápanyagokat).
A mulcs tavaszra megszáll, de 30-40 centi vastagságban megmarad. Tavasszal egy villa segítségével széthúzom a mulcsot a talaj felszínéig, ahová a magokat ültetem. A magokat csak a talaj felszínére szórom, és két-három centi nedves mulccsal visszatakarom. A növények gyökerének mélyebbre kerülése (pl. dőlés megakadályozása érdekében) úgy oldódik meg, hogy a mulcsot a növekedéssel párhuzamosan visszatöltöm a tőhöz.
A talajt soha sem bolygatom. A burgonyát csak a mulcsba ültetem, ilyenkor ültető árkokat húzok a malacfoggal, de nem megyek le a talaj felszínéig. Az elültetett gumókat teljesen visszatakarom, cc. 20-40 centi vastagon. A palántákat az ültető-árkokba töltött komposztba ültetem ki. Ilyenkor malacfoggal széthúzom a mulcsot, árkot alakítok ki, és érett komposzttal töltöm fel. A palánták tövét sekély mulccsal takarom. Ősszel feltöltöm a nyáron leapadt mulcsot, amely folyamatosan komposztálódik és töpped. Hasonlóan járok el, mint az erdőben történik, amikor az ősszel lehulló levelek ráhullnak az előző évi avarra. Az egész módszert a természet ihlette, hiszen ott sincs kitakart felszín, és senki nem szántja fel a talajt sem.

Eredmények:
A talaj téli takarása fölöslegessé tette az ásást, szántást, hiszen az ötven-hatvan centiméter vastag mély-alom alatt az élővilág fellazítja (felássa) a talajt. Ennek haszna, hogy nem kell gépi erőt használni, nincs üzemanyag-felhasználás, és ebből származó emisszió. A talaj takarása meggátolja a talaj porosodását, a szél és vízeróziót.
A talaj takarása kizárja a talaj fagyását, vagyis a talajélet egész évben aktív (a mulcs vastagsága a fagyhatár szerint lett meghatározva). Mivel a talaj nem hűl le, a vegetációs időszak korábbra tevődik, a magok keléséhez szükséges talajhőmérséklet hamarabb biztosított, egyrészt mert a talaj nem fagy meg, másrészt a komposztálódás biztosít egy megfelelő hőmérsékletet (szemben a sekély mulccsal, amikor a mulcs nem zárja ki a fagyot, de késlelteti a talaj felmelegedését a napfény melegítő hatásának kizárása miatt). A takaró miatt egész évben kiegyenlítettebb a talajfelszín hőmérséklete, ami meggátolja a fagyváltozékonyság miatti felaprózódást, porozódást.
A puha takarás még lejtőn is meggátolja a csapadékvíz lefolyását, az utolsó csepp csapadék is a talajba szivárog. A mulcs lehetővé teszi a víz tárolását, csak a teteje szárad ki a takarónak, és biztosítja a vízellátást az egész vegetációs időszakban. A lényege, hogy a vegetációs időszakban hiányzó kb. 200 mm csapadékot a vegetációs időn kívül raktározzuk el. Az alkalmazott mulcsvastagság is nagyon fontos, a permakultúrában alkalmazott sekély takarás nem biztosítja a víz tárolását, sem a gyomok távol tartását.
A takarás előnye a gyomok távol tartása is. Ugyan itt is átnőnek, vagy a mulcsból kikelnek gyommagvak, de ezek eltávolítása nem ütközik nehézségbe a laza szerkezet miatt. A gyomosodási nyomás is sokkal kisebb, nagyjából az eredeti 20%-a. Jelentősen nőtt a talajélet, az erős és egészséges növények, illetve az alkalmazott növényszaporítási módszerek, biztosítják a kisebb kártételt. A legjobb növényvédelem az egészséges növény, és ehhez a stresszmentes környezet vezet. A takarásos módszer csökkenti a stresszt, mivel kiegyensúlyozza a talaj felszínének a napi hőingadozását, és folyamatosan biztosítja a megfelelő nedvességet.
Jelentősen növekedett a növényi szerves-anyag produkció, nőttek a termésátlagok, az agyagos kötött talaj tetején vastag humuszréteg képződött, ami a bolygatás hiányában nem pusztul el évről évre.
Javult a talaj szénháztartása, javult a szénmegkötés, és csökkent a közvetlen és közvetett széndioxid emisszió is (nincs szénveszteség, mert a talajt nem szellőzteti át a szántás, ásás). Nincs szükség külső energia-bevitelre, sem közvetlenül, sem közvetetten, pl. műtrágya formájában.

Gyulai Iván

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: biogazdaság, biozöldség, fenttarthatóság, házilag
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.