Idén csak rövid akácvirágzásra készülhetnek a méhészek

bioméhészetA természet utolérte magát, a méhek viszont még nem, mondták a Tolna megyei méhészek. A repce teljes pompájában virágzik – idén a szokásosnál többet is vetettek belőle a termelők –, ugyanakkor a múlt hét végétől már az akác is nyitogatja szirmait, írja a teol.hu

Tajti Zoltán, a Tolna megyei méhészegyesület elnöke szerint, a méhcsaládok felének még nem sikerült kellően megerősödnie a hosszú tél után. Az új generációnak legalább 10 nap kell ahhoz, hogy a kaptármunkák után ki tudjanak repülni, és a hordásra is már képesek legyenek. A méhészek másik gondja, hogy ilyenkor, amikor úgymond összeér a repce és az akác virágzása, a méhek inkább a repcére mennek, mert ott könnyebb a munkájuk. Ennek következtében nehéz lesz minőségi akácmézet gyűjteni.

Sokan attól is tartanak, a nagy meleg miatt rövid lesz a virágzási ciklus.

Nagyernyei Attila szekszárdi méhész szerint az idén 3 héttel virágzik hamarabb az akác. Egy átlagos évben a rügypattanás után 40-42 nappal jelennek meg a virágok, míg idén már 20 nappal a rügypattanás után. Az időjárás egyébként kedvez a mézgyűjtésnek, a gyenge záporok segítik a nektárképződést, a fülledt, párás időben a méhek nagyon jól érzik magukat. Az igazi akácméz gyűjtésére viszont a hét végétől számítanak a méhészek.

Tolna megyében 500 körüli a bejegyzett méhészek száma, ebből 320 a szekszárdi, 120 a bonyhádi egyesület tagja. Húsz százalékuk vállalja a vándorlást, amihez méhegészségügyi papírt és az adott önkormányzattól engedélyt kell beszerezni. olnából Nógrádba, Salgótarján környékére mennek sokan, mert ahogy nálunk elnyílik a virág, ott ezt követően fakad csak. Vas és Zala megye akácosai is szépek, de az ottani virágzás túl közel van a Tolna megyeihez. A vándorlást nehezíti a 415 forintos üzemanyagár.

Forrás: teol.hu

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: bioméhészet, hírek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.