Betiltják a méhpusztulás okának tartott szereket

biomézAz Európai Bizottság néhány héten belül tiltólistára helyezhet, egyelőre két éves időtartamra három olyan növényvédőszert, amit szakértők felelősnek tartanak a méhek tömeges pusztulásáért főleg Európa nyugati részén.
Ezt Tonio Borg, az EU fogyasztóvédelmi biztosa jelentette be azt követően, hogy az EU tagállamai sorrendben másodszor sem tudtak döntésre jutni a három neonikotinoid betiltására vonatkozó bizottsági javaslatról. Bár a tagállamok többsége (15 tagállam) támogatta a tiltást, a döntés elfogadásához szükséges minősített többséget mégsem kapta meg a javaslat, és azzal szemben sem sorakozott fel minősített többség. A Bizottság szerint nyolc tagállam a tiltás ellen szavazott, köztük hírek szerint Magyarország, Nagy-Britannia és Olaszország is.

A tagállamok döntésképtelensége miatt a szabályok értelmében az Európai Bizottságra száll a döntés, és az egészen bizonyosan összhangban lesz majd a testület eredeti javaslatával, amely az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság januári szakvéleménye alapján 2013. december 1-től két éves próbaidőre a három növényvédőszer (klotianidin, imidaklorid és a tiametoxam) betiltását javasolta az EU tagállamaiban.

„Szavamat adom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a méheink megóvásáért, amelyek olyan létfontosságúak az ökoszisztémánkban és évente több mint 22 milliárd eurós a hozzájárulásuk az európai mezőgazdasághoz” – jelentette ki közleményében Tonio Borg.

A Bizottság javaslata korlátozná a neonikotinoidok használatát a vetőmagok kezelésénél, a csávázásnál és a talajművelésnél, a gabonafélék és a méheket vonzó növények esetében. A hatóanyagcsoportba tartozó más növényvédőszereket csak a szakma képviselői alkalmazhatnák. Bizonyos esetekben ugyanakkor kivételt tennének a tilalom alól, így az üvegházakban és a nyílt területeken a virágzás után.

A Bizottság a tilalom elrendelésétől számított legkésőbb két év múlva a releváns tudományos és technikai fejlődés fényében felülvizsgálná a három növényvédőszer engedélyezésének a feltételeit.

Az Index szerint a neonikotinoid olyan, aránylag új típusú növényvédő hatóanyag, amit a csávázásnál használnak. A csávázás a magokat és a csíraállapotú haszonnövényeket védi a kártevők ellen, hazánkban a mezőgazdasági szakértők szerint ez az egyik legfontosabb módszer a vetőmagtermelés minőségének biztosítására.

Magyarországon eddig nem találtak közvetlen összefüggést a három említett növényvédőszer használata és a méhpopuláció megritkulása között. A magyar kormány azt az álláspontot képviseli, hogy ameddig nem derül ki feketén-fehéren az összefüggés, a tagországok maguk dönthessenek arról, hogy betiltják-e vagy sem a hatóanyagokat.

Az Európai Terményvédelmi Szövetség (European Crop Protection Association – ECPA) főtitkára is bírálta a döntést. „Mély csalódottságot érzünk a döntés miatt. Először is azért, mert több uniós tagállamban készült független tanulmány is világosan dokumentálta, hogy ha a neonikotinoid növényvédőszereket korrektül használják, egyáltalán nem hatnak a méhpopulációra. Emellett a folyamat is véletlenszerű volt, mert figyelmen kívül hagyta a tagállamok semlegesítési célzatú intézkedéseit. A döntés nagyon gyenge tudományos lábakon áll, mert az EFSA értékelése nem volt befejezett” – fejtette ki Friedhelm Schmider.

Forrás: BruxInfo

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: bioméhészet, fenttarthatóság, hírek, hivatalos
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.