Az ember úgy lett megteremtve, hogy szoros kapcsolatban és harmóniában éljen az őt körülvevő természetes környezettel

“A vidék hanyatlásáról, a környezet, a természet pusztulásáról annyi az írás, hogy képtelenség elolvasni csak egy részét is. Másról sem beszélünk nap, mint nap, csak a mai rohanó, élhetetlen, stresszes, idegbajos világról, amelyben senki sem érzi jól magát, se szegény, se gazdag. A falvak haldokolnak, tíz házból három eladó, egy meg összedőlt, a lakosság elöregedett, kevés a fiatal, az itt lakók többsége a falun is városias életet él… A tájban élő ember minden igénye ki van elégítve azáltal, hogy ott éli a napjait, élteti a tájat, a táj pedig őt.”

A fenti idézet A Göcsej Természetvédelmi Alapítvány 2012/2013 évben az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a “Magas fák gyöngyei” című, SI-HU-2-2-013 számú projekt egyik végrehajtójának, Szakné Bor Tímea tollából származik.  A teljes szöveg alább olvasható:
Beköszönünk a házba, kijön egy idős néni a teraszra, elmondjuk a hivatalos szöveget, Nemzeti Park megbízásából régi fajta gyümölcsfákat mérünk fel, van-e ilyen az udvarban, bejöhetünk-e.
A néni néz ránk, nem egészen érti.
Átváltunk nem hivatalos szövegre:
– Tetszik tudni, az ősi fajta gyümölcsfákat keressük. Mint az a nagy körtefa ott. A néni szemrevételezi a fát, amire mutatunk.
– Az? – kérdi. – Hát az egy sózókörte.
Nem is így ejti, hanem úgy, hogy súzúkörte, egészen megszoktuk már, lassan mi is így fogjuk kimondani.
– Igen, igen – bólogat a kolléga lelkesen – Meg azok az almafák is. Megnézhetnénk őket?
A néni megvonja a vállát, majd, mintha valami nagyon vicces dolgot látna, elneveti magát: – Hát persze! Nézzék csak, ha akarják!
Bemegyünk az udvarba, követ minket a tekintetével, de semmi hajlandóságot nem mutat, hogy lejöjjön a teraszról. Az viszont tisztán látszik, hogy valami rendkívül mulattatja.
Kérdezősködünk, melyik fa milyen fajta, mikor érik, mire használják a gyümölcsét, persze tud mindent, sorolja a választ, szeme huncutul csillog. Igazán vidám kis öregasszony, már én is nehezen állom meg nevetés nélkül.
– Akkor felmérjük ezeket a fákat, jó? – kollégánk óvatosan kérdezi ezt, a néni széles jókedve valahogy nem hagyja nyugodni. Újabb nevetés, szeme csupa kedves ránc, úgy érzem magam, mint az a csintalan gyerek, aki valami bájos ostobaságot követett el, és most a felnőttek jutalmul elnézően megmosolyogják.
– Mérjenek csak, mérjenek!
Előkerülnek a műszerek; magasság, kerület, helyzet, közben szorgalmasan jegyzetelek. Árgus szemek érdeklődve figyelik a ténykedésünket. Mire a fotózásra kerül a sor, észrevesszük, hogy a néni lejött a teraszról, és szinte meghökkenve bámul a kamerára.
– Le is fényképezik? – Olyan arccal kérdezi, hogy most már nem bírom tovább, én is elnevetem magam.
– Igen, nagyon fontos, hogy mindent dokumentáljunk! – válaszolok, miközben nagyon komolytalanul bólogatok, és közben rettenetesen szégyellem magam. Csattog a kamera, készülnek a fotók, a fáról, a gyümölcsről, egészben, félbevágva, aztán kóstolunk is, és mindenféle kérdést felteszünk még, ami csak eszünkbe jut. A néni továbbra is fényesen mulat. A jókedve végül teljesen ránk ragad, a cinkostársai leszünk, szemünk összevillan, elvarázsol minket ez a fehér hajú tündér, és ahogy az őszi napfény ránk vetül a fák ágain keresztül, egészen világosan látni, hogyan mosolyog az aranyalma, időtlenné téve körülöttünk a világot erre az aprócska örökkévalóságra. Nehezen térünk magunkhoz.
Végül a kapuig kísér minket. Feltesszük az utolsó kérdést: lehet-e majd oltóágat gyűjteni a fákról.
Most másképp néz ránk, szinte komolyan, ez a kérdés már teljesen világos számára.
– Hogyne, jöjjenek csak, nyugodtan – még egyszer ránkvillantja huncut tekintetét, majd becsoszog a házba.

A fenti történet lehetne egy szórakoztató kis iromány, talán nem is úgy volt, és a néni nem is létezik. Pedig a néni igenis létezik. Igenis ott van, és talán még most is nevet az ilyen habókos népeken, akik méricskélik, meg fényképezik a gyümölcsfáit, és nagy komolyan dokumentálják az állományt. Mert neki az teljesen természetes, hogy ott van a gyümölcs, mindig is ott volt, és nyilván nem is létezik olyan ember, aki ne rendelkezne vele. A gyümölcsfa ott van szüntelen, végigjárja velünk a kalendáriumot, rügyfakadástól lombhullásig, még a tél dermedt csendjében is ott áll biztosan, végtelen türelemmel várva a tavaszi ébredést. Megtanítja nekünk, mitől lesz élet az élet, hogyan kell születni, magasra nőni, virágban pompázni, gyümölcsöt teremni, és elmúlni. Majd megújulni és újjászületni. Hogyan kell hallhatatlanná válni az élet örök körforgásában.

Az a néni érti ezt, mindenki érti, aki a fák szoros közelségében él, mert a fák élete lenyomatot képez a bensőkben, előidézi bennünk a folyamatos változást, fa és ember közt szoros a kölcsönhatás. Én is régóta figyelem őket, és nem is vitás, melyik fát szeretem: az ősi fajtát, a régit, vagy annak a gyerekét, mert tudom, hogy mire képes. Láttam több százéves, hatalmas törzsű, erős fákat, koronájuk az égbe tör, látta az évszázadok viharait, nemzedékek vonultak el alatta, de ő nem tett mást, csak virágzott, és gyümölcsöt termett. Ha valakit érdemes volna megkérdezni az élet nagy kérdéseiről, hát bizony ő volna az.
Mert ezeket a fákat az sem zavarja, ha az oldalán kell feküdnie, az sem, ha kettéreped a törzse, ha olyan odvas lesz a belseje, hogy szinte már csak a kérge van meg. Szelíden eltűr minden viszontagságot, lombot növeszt, ágaira gyümölcsöt varázsol. Erős, szívós, sokat tűr, és keveset kér. Harmóniában él a környezetével, és generációkat kiszolgál. Fajtájában és gyümölcsében olyan változatosságot mutat, mint a tarka rét megszámlálhatatlan ezerféle virágaival.

Persze a modern, nemesített fát is említenünk kell, láttam ilyen ültetvényt, igazán vicces találmány. Állnak egymás mellett szorosan, nincs is törzsük, inkább száruk van, de ami a legfájóbb: nincs koronájuk! Úgy néznek ki, mintha egy igazi fának levágnánk egy oldalsó ágát, és ledugnánk a földbe. Nem kedveli a viszontagságot, keveset tűr, és sokat kér. Nem tud beilleszkedni a környezetbe, és legfeljebb egy fél generációt, ha kiszolgál, azt is csak akkor, ha az adott generáció egyedei nem terveznek hosszú életet maguknak. A változatosságról meg ne nagyon beszéljünk, egy kezem is elég, hogy számba vegyem a fajtáit.

Magunkat, embereket is osztályozhatnánk hasonlóképpen, és itt most persze sokan megsértődnek.
Ki vagy Te? Te vagy az az ősi fajta, az a jóféle? Te vagy az, aki az Isten áldott ege alatt naggyá leszel, beszívod a napfényt, a levegőt, gyökereidet a mélybe nyújtod, és biztosan megtart téged az a drága Földanya? Vagy te vagy az a modern, az az öntudatosnak és magabiztosnak látszó, de a napfénytől, levegőtől elzárkózó, aki fél a földbe nyúlni, fél emberré válni, hisz az az út rögös, hosszan tart, és nem mindig biztonságos. Azt gondolod, úgysem bírnád ki, nem igaz?
Mutasd meg szeretett fádat, megmondom ki vagy.
Feltéve, ha van egyáltalán szeretett fád. Vagy egyáltalán van fád.

Szóval odáig jutottunk, hogy fel kell mérnünk a gyümölcsfákat, mert már olyan kevesen maradtak, hogy a végén még szégyenben maradunk. Valakik azt mondják erre a vidékre, hogy ez Magyarország tündérkertje. Márpedig a tündérek kertjében van szóló szőlő, mosolygó alma, és csengő barack. Tényleg van. Láttam is és ettem is.
De a tündérek kertjében tündérek is vannak ugyebár! Tényleg vannak, láttam őket. Ha nem hiszed, gyere el és nézd meg magad. Mert csak úgy lehet felismerni őket, ha belenézel a szemükbe. Csak akkor látod meg a varázslatot.
Nem viccelek.
Persze az is meglehet, hogy ott jársz, vagy élsz közöttük, az is lehet, hogy régóta, mégsem látod őket. El kéne azon gondolkodnod, mi lehet ennek az oka.

Neves néprajzkutatónk, Gönczi Ferenc írta. „ … ha már fönt elveszett is a magyarban a magyar, lent a mélyben, az avarban élnek még a százados ízek…” Az ijesztő a dologban, hogy Gönczi körülbelül száz évvel ezelőtt írta ezt a megállapítást. Abban az időben, amikor a falvakban minden házban családok éltek, és gazdálkodtak, és a hagyományos, józan emberi, isteni értékeket nem könyvekben őrizték, hanem az szerint éltek. Ha abban a nyüzsgő, élettel teli világban, ahol százszor ennyi gyümölcsfát írhattunk volna össze, már csak az avarban vannak ízek, akkor mi a helyzet most?

Száz tehénből maradt három, azt is nyolcvan éves bácsi gondozza, azt hiszem, ez tökéletesen leírja a helyzetet. A vidék hanyatlásáról, a környezet, a természet pusztulásáról annyi az írás, hogy képtelenség elolvasni csak egy részét is. Másról sem beszélünk nap, mint nap, csak a mai rohanó, élhetetlen, stresszes, idegbajos világról, amelyben senki sem érzi jól magát, se szegény, se gazdag. A falvak haldokolnak, tíz házból három eladó, egy meg összedőlt, a lakosság elöregedett, kevés a fiatal, az itt lakók többsége a falun is városias életet él.
Jaj, hadd ne soroljam tovább, ez nagyon szörnyű. Mellesleg, szerintem nem is igaz.
Illetve a tények azok tények, csak talán a hozzáállásunkkal van baj.

Az ember úgy lett megteremtve, hogy szoros kapcsolatban és harmóniában éljen az őt körülvevő természetes környezettel. Úgy tud rendesen működni.
Az ettől való eltávolodás eredményezi a bajainkat. A tájban élő ember minden igénye ki van elégítve azáltal, hogy ott éli a napjait, élteti a tájat, a táj pedig őt. Semmi újat, vagy érdekeset nem mondtam, ezzel mindannyian – legalábbis többségünk – tisztában van. Ha nem így élünk, és rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, nincs kit vagy mit okolni érte. Egyszerűen csak fel kell fognunk ezt az egyszerű tényt, és az értékrendünket ehhez igazítani.
Jó kezdés ehhez a gyümölcs. Mert úgy látszik, ez még mindig az az egyetemes nyelv, melyen sokat beszélünk. És bár ez a munka a gyümölcsfákról szól, én elsősorban mégis az embereket tartanám fontosnak, hisz a fákat emberek gondozzák, és hiába védjük a fákat, ha az embereket nem védjük, mert a mai rosszul összerakott világban sok a hátráltató tényező, és a legnehezebb dolga annak van, aki felvállalja a vidéki életet.
Sok a rossz ebben a világban, jól tudom. De hadd idézzem régi barátom, egy öreg mágus szavait:
– ”Sokak szerint csak óriási hatalommal lehet a gonoszt kordában tartani. Én nem ezt tapasztaltam. Úgy láttam, hogy apróságok, hétköznapi népek kis tettei tartják sakkban a sötétséget. Egyszerű kedvesség és szeretet…„
Nos, ez a világunk nagy bölcsessége. Te is megtapasztalhatod. Gyere el erre a vidékre. Legyél akárki, magasan képzett vagy egyszerűen gondolkodó, jól szituált vagy rosszul öltözött, fontos beosztású vagy lépcsőház-takarító, híres vagy híreket nem hallgató, mindegy ki, kellő alázattal és jóindulattal sétálj végig valamelyik utcán, kopogj be valahová, kérj egy pohár vizet, vagy találj ki bármit, hogy szóba álljanak veled. Keresd a tündéreket.
Válj Te is tündérré.

Darázsi Zsolt, MÉH hírlevél

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: biogyümölcs, fenttarthatóság
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Az ember úgy lett megteremtve, hogy szoros kapcsolatban és harmóniában éljen az őt körülvevő természetes környezettel bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Váray László Zoltán szerint:

    Tisztelt Krisztián és Övéi!
    Csupán alázatosan, de határozottan kérem, h. hallgasson végig!
    Ha harmóniában akarunk élni a természettel, és ezt a harmóniát elvárjuk a környezetünk nyújtotta szépségek befogadásához, akkor nem szabad állatot ölnünk. Olyan melegvérüeket, akiknek könny ül a szemükben, mert tudják, ill. érzik, hogy legközelebbi ideszületésünkkor minket ölnek meg ugyanígy. Az ölés nem jó érzés. A Genezis szerint uralkodnunk kell, de ez az uralkodás, mint a legfejlettebb, tudattal rendelkező lényeknek : Nekünk a föladatunk- GONDOSKODÓnak kell lenni!! Nem kihasználó és letaglózó. A létüket legtompábban érzékelő lények, mint a növények a mi táplálkozásunkra valók, mert minden élő élőn élve ez a rendeltetésük. Pl. sajtot készíteni lehet növényi oltóval (lásd “tejoltó galaj” = Galium Verum) pörköltet gombából is készíthetünk és növényi fasirtot, növénykolbászt is ehetünk.
    Tiszta elme, tiszta szívet ad és tisztul a testtel a szív is. 24 éve hagytam el a cigarettát és a húst. Nem beszélek a levegőbe.: Lakto-Vegetáriánus vagyok és szeretettel, meg alázattal, határozott szívvel kívánok Önnek és Kedves Övéinek minden Jót és Isten Áldását. Isten hívő vagyok, nem felekezethívő………………!
    Szeretetteljes Üdvözlettel V. László

    • Krisztián szerint:

      Tisztelt László!

      Köszönöm, hogy ennyire nyíltan megosztotta velünk gondolatait. Cserébe had legyek én is hasonlóan őszinte. Véleményemet mint magánember írom meg Önnek.
      Szeretem a húsokat. Sokféle növényi alapú ételt megkóstoltam, többek között az Ön által említett kolbászt is, nem ízlett. Ráadásul néhány órával később újra megéheztem utánuk. Van több vegetáriánus ismerősöm, közöttük van Maratoni futó is. Mivel sokan mondták, hogy a vega étrend ugyan olyan tápláló ezért sokat beszélgettem vele és elmondta, hogy a hosszú futásokra tudatosan készül, nagyon odafigyel a táplálkozásra, vitaminokkal erősíti magát és tejtermékeket fogyaszt. Egyszer eljött hozzánk segíteni, nem bírta a munkát.
      Mindezt azért írtam le mert sok tanyasi, vidéki embert ismerek de egy sincs közöttük olyan aki vegetáriánusként vágná a fát, építené a kerítést. Az építőiparban sem találkoztam soha vegákkal. Ellenben sok irodista ismerősöm van aki kerüli a húst, netán vega vagy valami egyéb újhullámos táplálkozási szisztémát követ. Meggyőződésem, hogy a hús, az állati fehérje szükséges ahhoz, hogy valaki férfi munkát tudjon végezni.
      Mint ahogy az is meggyőződésem, hogy ez nem kell, hogy az állat felesleges szenvedésével járjon. Tisztelni és szeretni kell, óvni és vigyázni rá. Nagyszüleimtől, szüleimtől kisgyermekként megtanultam ezt az alapvető fontosságú szemléletmódot és mai napig gyakorlom. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni de kérem higgye el, megvan a technikája annak, hogy az állat egy kis ijedtségen kívül semmit ne vegyen észre a vágásból. Nem mindig a leggazdaságosabb megoldás de hiszem, hogy ebben is meg kell találni az egyensúlyt elsősorban a nyugodt lelkiismeret miatt.
      Köszönöm.
      Krisztián

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.