Agrár-szakképző iskolahálózat kiépítésén dolgozik a VM

Simon Attila István helyettes államtitkár 2013. április 12-én a minisztérium épületében fogadta a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartása alá kerülő 46 szakképző iskola vezetőjét.

A találkozón a jelenlegi fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) elnöke, Marekné dr. Pintér Aranka, valamint a megyei tankerületi igazgatók is jelen voltak. A meghívottakat a helyettes államtitkár tájékoztatta a szakképzési rendszer változásairól, a fenntartó-váltás jogi hátteréről és a közeljövő feladatairól.

Az elkövetkező hetekben a minisztérium szakemberei valamennyi érintett iskola vezetőjével külön is találkoznak, hogy pontos képet kapjanak a szakképző intézmények jelenlegi helyzetéről, kötelezettségeiről és az ott folytatott agrár-szakképzésről.

Ennek a folyamatnak az eredménye – a már a Darányi Ignác Tervben is megfogalmazott elképzelés –, hogy 2013. szeptember 1-jétől az agrár-szakképzés felügyelete és irányítása, valamint az agrár-intézményhálózat fenntartói joga a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kerül. Ezzel is erősítve azt a kormányzati szándékot, hogy a mezőgazdasági szakképzés színvonala emelkedjen, versenyképes bizonyítványt adjon a jövő nemzedékének, visszaállítva az agrárium becsületét és tiszteletét.

Forrás: VM Sajtóiroda

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: fenttarthatóság, hírek, hivatalos
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.