A magyar föld védelmében

földforgalmi törvényA jelenleginél szigorúbb feltételekkel szerezhető földtulajdon 2014. május 1. után az új földforgalmi törvény életbe lépés után Magyarországon – mondta a vidékfejlesztési miniszter Budapesten, egy szakmai konferencián.

Fazekas Sándor közölte: a spekulációs szándékok kiszűrése és a magyar termőföld védelme érdekében az új földtörvény alapján a jövőben kizárólag államilag sorszámozott, szigorú számadású okmányon lehet majd olyan szerződést kötni, amely a földtulajdonlást érinti. Az új módosító javaslat a spekulánsok kiszűrését szolgálja – tette hozzá.

A Napi Gazdaság által szervezett, Magyar Agrárium 2013 című fórumon a miniszter megjegyezte: az egységes szerkezetbe foglalt tervezetet előreláthatólag két héten belül vitathatja meg a parlament mezőgazdasági bizottsága, és így a törvényhozás a tavaszi ülésszakon el is fogadhatja az új földtörvényt.

A termőföld Magyarországon azé lesz, aki megműveli, azaz a földműves juthat termőföld-tulajdonhoz illetve haszonbérlethez. Ez a magyar vidék sorsát évtizedekre meghatározó döntés – jelentette ki Fazekas Sándor. Hozzátette, hogy a magyar termőföld védelmét az alaptörvény is kiemelten kezeli.

Jelezte: az új földforgalmi törvény egy törvénycsomag része, amely magában foglalja az üzemszabályozási és az integrációs törvényt. Az utóbbi két jogszabály előkészítését is megkezdték. A három törvényhez számos kiegészítő jogszabály is kapcsolódik majd. Példaként említette a miniszter a belföldi agrártámogatási rendszerről tervezett jogszabályt, ami hangsúlyosan az agráradózás kérdésközét szabályozná.

Aláhúzta: cél a családi gazdaságok megerősítése, európai mezőgazdasági modell kialakítása, versenyképes agrárgazdaság megteremtése. Ezt szolgálja például – mondta -, hogy a kis- és a nagybirtok mostani 50-50 százalékos arányának megváltoztatása a kis- és közepes gazdaságok javára.

A miniszter szerint a kis- és közepes méretű gazdaságok is termelhetnek versenyképesen, amit Lengyelország példája is alátámaszt. Kiemelte: az agrobiznisz – a mezőgazdasághoz kapcsolódó közvetlen és közvetett gazdasági tevékenységek összességének – aránya a nemzetgazdaságon belül 25-30 százalék, így nem mindegy, milyen állapotban van a magyar vidék.

Forrás: VM Sajtóiroda

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn
A bejegyzés kategóriája: hírek, hivatalos
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.